Alynne Webb - Az Utolsó (Beleolvasó)

NINCS VESZÉLYESEBB, Háború fenyeget a Varázslók Világában.
Az ezer-
éves béke inogni látszik. A rendek közötti viszály
MINT FÖLDI HALANDÓKÉNT átível az emberek világába is, ahol a mágia nem
több puszta tündérmesénél.
A VARÁZSLÓK VILÁGÁNAK
HÁBORÚJÁBA AVATKOZNI.
Tara a gimisek mindennapjait éli. Amikor
édesanyja bejelenti, hogy új állást kapott egy
kisvárosban, és búcsút kell mondaniuk addi-
gi életüknek, a lány azt gondolja, ennél ros�-
Fotó: Liszi Renáta
szabb nem is történhetett volna. Csakhogy az

Alynne Webb varázslókkal, démonokkal és más természetfe- új házban és a városban senki és semmi nem
letti lényekkel színesített világa garantáltan magával ragadja az, aminek látszik.
a fantasyrajongókat.” Öccsével, Bennyvel leleplezik Nicholast,
Benkő Gábor, a Partiharcok szerzője a ház fogságába száműzött varázslót, aki
ALYNNE WEBB [bekezdés]-díjas szerző szellemként tengeti életét. A két testvér se-
a képeslapok mellett hobbikat gyűjt, imád- Már az első néhány oldal után megbabonáz! Az írónő páratla- gít neki kiszabadulni, amivel felkeltik Der
ja a lovaglást, a pirográfozást és a társasjá- nul részletgazdag, több dimenziós világot tár elénk, melyben win, a rettegett sötét-mágus figyelmét.
tékokat. Fanatikus Witcher-rajongó, és két A testvérpárból préda lesz.
egyéniséggel bírnak a karakterek, és élő teret alkot a táj. Színes,
antiszociális nyúl büszke tulajdonosa. Tarának gyorsan kell cselekednie, ha meg
eleven és elragadó történet.
akarja menteni azokat, akik fontosak a szá-
Frey Éva, az Allegórium szerzője
mára. Küzdelmei során azonban nemcsak
arra döbben rá, hogy az eddig ismertnek hitt
Alynne Webb fordulatos és meghökkentő regényében, külön- világa mögött húzódik egy ismeretlen másik,
leges hősöket és lenyűgöző világokat kelt életre. Lendületes, hanem arra is, hogy a feladat, melyet magára
letehetetlen történet. kellett vállalnia, talán sokkal nagyobb, mint
Krausz Emma, az Osztálykép szerzője amivel elbír.
3490 Ft Az utolsó szóig magába szippantja az olvasót. Alynne Webb első regénye sodró erejű fan-
ISBN 978-615-5631-63-4
Martin Kay, az Eastern szerzője tasy, melynek lélegzetelállító világát varázs-
latos teremtmények és mágusok népesítik be,
amit minden igazi fantasyrajongó imádni fog.
twister.hu
9 786155 631634
AZ UTOLSO BORITO.indd 1 2018.09.25. 12:57:15

Alynne Webb
Az Utolsó
az utolso beliv +++.indd 1 2018.09.14. 12:53:20

Alynne Webb – Az utolsó
A 2017-es [bekezdés]-program győztese
Copyright © Alynne Webb, 2018
A történet szereplői a képzelet szüleményei, kitalált személyek. Hasonlóságuk

bármilyen természetes vagy jogi személlyel csupán a véletlen műve.
Minden jog fenntartva. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs
rendszerben tárolni vagy sugározni bármely formában vagy módon a kiadóval történt
előzetes megállapodás nélkül; tilos továbbá terjeszteni másféle kötésben, borítással és
tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került.
Kiadja a TWISTER MEDIA Kft.

1184 Budapest, Építő utca 13/C
Postacím: 1680 Budapest, Pf.: 43
info@twistermedia.hu
www.twister.hu
Felelős kiadó: a kiadó ügyvezetője

Szerkesztő: Szabó István Zoltán (steve)
Műszaki szerkesztő: Tóth András László
Kézirat-előkészítés: Dobos Attila
Korrektor: Kótai Kata
Borítóterv: Németh Gyula
Nyomda: AduPrint Kft., 2018

Felelős vezető: Tóth Zoltán
ISBN 978-615-5631-63-4

Utolsó Az
A l y n n e W e b b

Tartalomjegyzék
1. Két sárga fénypont. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9
2. Üres ház?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23
3. Mestermű. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41
4. A szellem. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 51
5. A vadász. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 63
6. Farkas és kutya. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 71
7. Szivárványszínű szempár. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 89
8. Az ellenszer. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 105
9. Akivel érdemes számolni. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 127
10. A szálloda . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 137
11. Férj és feleség. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 157
12. A másik hely. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 169
13. A vulkán lakói. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 187
14. Menedék. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 203

15. Wadnaha . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 217
16. Ház a füstben. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 223
17. Velünk vagy ellenünk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 239
18. Szerteszét. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 263
19. Víz. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 283
20. Úton Wadnahába. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 297
21. Címerek. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 331
22. Egy ismerős arc. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 351
23. Egy legenda . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 363
24. Megvédeni, mindenáron. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 395
25. Az Utolsó. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 427
Köszönet. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 445

Mindenkinek, akinek megígértem,
de nem volt bátorságom odaadni

1.
Két sárga fénypont
Tara a nagynénje fülsértő horkantásaira ébredt. Ezeket időnként

hosszú, lélegzetvétel nélküli szünetek szakították meg, csupán
azért, hogy aztán száját is kitátva, hörögve kapkodjon levegő után.
Ilyenkor a visszapillantó tükörről lelógó, ormótlan macskafigura
nagy lendülettel sodródott az ajkai felé, a következő szélrohamban
pedig az ablaküveghez csattant, tovább szaporítva a karcolások so-
kaságát. Arra gondolt, ébresztőóraként kellene lecsapnia, ehelyett
azonban inkább kikászálódott a kocsiból, és teljes erővel bevág-
ta maga után az ajtót. Elvárható lett volna, hogy a nagynéni felri-
ad, de csak elfordította a fejét, és tovább hortyogott a hátradöntött
ülésben. Az öccse, Benny már rég nem aludt, és éppen vigyorogva
figyelte Tara próbálkozásait. A lány önkéntelenül is elámult a fiú
vidám hangulatán, amit még egy mikrobuszban töltött éjszaka
sem lohasztott le. Benny elhúzta a busz tolóajtaját, és kiugrott. Két
fejjel alacsonyabb volt Taránál, így egészen hátra kellett döntenie
a fejét, hogy felnézhessen a lányra. Mogyoróbarna szemével Tara
tekintetét kereste. A lány, mint mindig, most sem tudta megállapí-
tani a szeme alapján – melyben mindig ott csillogott egy kis gúny
és egy csipetnyi titokzatosság –, hogy mire készül. Rövid, a szemé-
vel megegyező színű haja a fésülködés hiányáról árulkodva mere-
dezett az ég felé.

10 Az utolsó
– Szerintem meghalt – mondta komoly hangon, és Bell néni

felé bökött állával.
– A halottak nem horkolnak.
A fiú már szólásra nyitotta a száját, kivillantva kusza fogait
kordában tartó, neonszínű fogszabályzóját, de még mielőtt bár-
mit mondhatott volna, Tara a szájára tapasztotta a kezét. Muszáj
volt megfékeznie, mivel Benny fantáziája kicsit túlságosan is élénk
volt, és néhány perc után azzal állt volna elő, hogy a nagynénjük
élőhalott, vagy átalakulófélben lévő vérfarkas.
– Hozom a dobozom – szólalt meg végül csalódottan, és hátra-
ballagott az utánfutóhoz, melyben az egyetlen otthon felejtett bú-
tordarab, az óriási méretű fiókos szekrény foglalt helyet. A nagy-
nénjük, Bell néni nem volt híve a költözéseknél megszokott do-
bozos módszernek, ezért ő inkább felpakolta az egész komódot,
teljes tartalmával együtt az utánfutóra, majd hihetetlen mennyisé-
gű ragasztószalaggal rögzítette a fiókokat.
Míg Benny a doboza felkutatásával volt elfoglalva, Tara né-
hányszor körbejárta a mikrobuszt, hogy megtornáztassa elgém-
beredett végtagjait. Nagyokat szippantott a hűvös, fenyőillatú le-
vegőből, amit az út két oldalán elterülő erdő árasztott magából.
Jeges, csontig hatoló szél söpört végig a fák közt, amitől megbor-
zongott, és még jobban összehúzta kabátját. Sosem szerette a hi-
deget, erre pont északra költöztek egy jelentéktelen, apró városba.
Eszébe jutott a veszekedés, amit a szüleivel folytatott, mikor meg-
tudta, hogy a megkérdezése nélkül döntöttek, sőt már a házat is
megvásárolták. A házat, melyet Bell néni ajánlott. Már a gondolat
is megrémisztette, hogy Bell volt az, aki rájuk tukmálta az épüle-
tet. Tara egyszer sem látta még, de Bell néni ízlését ismerve, egy
középkori kastély képe rémlett fel előtte. A nénikéjük ugyanis ra-
jongott az ódon házakért, gyűjtötte az antik bútorokat, pénzérmé-

Két sárga fénypont 11
ket és evőeszközöket, sőt ez nemcsak a hobbija, hanem a munkája

is volt egyben. Apró régiségkereskedést vezetett a városban, de ke-
ramikusként maga is gyártott „ókori” vázákat, melyek természe-
tesen az igaziak árán keltek el.
Tara még mindig nem tudott megbocsátani a nénikéjüknek, hi-
szen minden vele kezdődött. Tara édesanyjának új állást ajánlot-
tak: egy kisvárosban tölthette volna be a múzeumigazgatói posz-
tot, mely magában nem volt elég vonzó ahhoz, hogy lelkesen igent
mondjon, hiszen az apró épületben tíz éve nem frissítették az ál-
landó kiállítást, kevés szakember dolgozott ott, a látogatók szá-
ma pedig igen gyér volt. Azonban akadt két fontos tényező, ami
miatt nem utasította vissza azonnal: a nyugalom és a pénz. Előző
munkahelye egyikben sem bővelkedhetett. A kisvárosban viszont
meglepően magas fizetést, és túlóramentes munkaidőt ajánlottak.
Talán tisztában voltak vele, mennyire nem vonzó a hely. Azelőtt
nem tölthetett elég időt a gyerekeivel, s ezt szerette volna bepó-
tolni, ezért fordult meg a fejében a költözés gondolata. Azonban
nem lett volna elég pénzük egy új házra ilyen hamar, így az anyja
már azt fontolgatta, hogy visszautasítja az állásajánlatot, ám ekkor
toppant be a nagynénjük, és mesélt a házról. Az ára elfogadható
volt, így Tara apja rögtön belement a házvásárlásba, nem is gon-
dolva a két gyerekre. Benny számára könnyű volt az elválás, mert
mindig is szerette az új kalandokat. Minden évben hosszú túrákon
vett részt, táborról táborra járt, s nyaranta szinte alig töltött időt
otthon. Benny az emberek azon csoportjába tartozott, akik száz-
számra gyűjtögetik a haverokat, miközben egy barátjuk sincs, s ta-
lán ez volt az oka, hogy a hír hallatán izgatottan kezdte szövöget-
ni terveit, és fél órával később már egy listával jelentkezett, amin
a környék látnivalói, túrázók számára kijelölt útvonalai szerepel-
tek. Tara azonban másként reagált. Üvöltözött a szüleivel, s olyan

12 Az utolsó
trágár szavakat vágott a fejükhöz, amikről azt sem tudta, hogy is-
meri őket. Nem akart elszakadni a barátaitól, főleg a legjobb ba-
rátnőjétől, Bogártól, egy hihetetlen humorral és optimizmussal
megáldott lánytól, akivel még első osztályban ismerkedett meg, s
a becenevét is Tarától kapta, nem testalkatáról, hanem soha le nem
vett gyűrűjéről, amin egy otromba, kopott, s mellesleg enyhén rá-
gott állapotban lévő katica trónolt. Ha rágondolt, rögtön elszorult
a torka. Emlékezett az arcára, mikor közölte vele a költözés hírét,
amit többször el kellett ismételni, mert Bogár azt hitte, viccel. Mi-
kor felfogta, hogy a helyzet komoly, ünnepélyes arckifejezést öl-
tött, kezét Tara vállára tette, és ígéretet tett, hogy amilyen gyak-
ran csak teheti, meglátogatja. Udvariasan érdeklődött az új ház,
az új iskola iránt, de Tara biztosra vette, hogy barátságuk meg-
sínyli majd a nagy távolságot, s úgy sejtette, néhány év múlva már
csak közeli ismerősök lesznek, az e-mailek elapadnak, a telefon
pedig egyre ritkábban csörren majd meg.
Még jobban elkeseredett, mikor megtudta, hogy az egész de-
cembert a szüleik nélkül kell eltölteniük az új környezetben, új
emberek között, hiszen nekik még maradniuk kellett, hogy elin-
tézzenek néhány ügyet. Bell néni elvállalta, hogy segít nekik a pa-
kolásnál, és majd gyakran meglátogatja őket, de Tara nem bízott
a nőben, aki a saját születésnapjáról is megfeledkezett néhányszor,
és előfordult már, hogy egy egész hónappal elvétette a karácsonyt.
Tara odasétált a vezetőoldali ajtóhoz, és bosszúsan észlelte né-
nikéje folytatódó hangrobbanásait. Feltépte az ajtót, és mérgesen
rábámult a nőre. Nem volt jó hangulatban, de a látvány mosolyra
fakasztotta. Bell néni nyitott szájjal feküdt az ülésben. Festett sző-
ke haja glóriaként terült szét a támlán. Egy része az előző este be-
kebelezett pizza maradékába lógott, néhány hajtincse pedig a szá-
jába.

Benny immár a hátsó ülésről figyelte a lányt, és rögtön kitalálta

a gondolatait.
– Mintha a haján keresztül táplálkozna – mondta elkerekedett
szemekkel.
Tara elnevette magát, mire a nagynénjük felhorkantott. A lány
ahelyett, hogy felébresztette volna, inkább tovább bámulta, azon
gondolkodva, hogyan lehet valaki ennyire aránytalan. Vékony,
hosszúkás lábak, rövid, hordószerű törzs, széles csípő, hattyúnyak,
és rajta a kerekded fej, egy strucchoz tették hasonlatossá. Élénkpi-
ros rúzsa, világosszőke, gondosan kivasalt haja tökéletes ellentét-
ben állt egymással, s a helyzetet súlyosbította a két hatalmas ezüst-
karika a fülében, amihez foghatót csak bizonyos állatok orrában
láthat az ember.
Miután úgy érezte, kigyönyörködte magát, felrázta a nőt. Bell
néni riadtan nézett körbe, majd mintha mi sem történt volna, jó-
ízűen belakmározta a hajszálaival fűszerezett pizzát, s beindította
a motort.
Csigalassúsággal döcögtek végig a holdkráterekhez hasonlító
kátyúkkal borított úton, ahol szembejövő forgalommal alig talál-
koztak. A komód még egyben volt, bár tartalmának épségét a fo-
lyamatos rázkódás miatt meg lehetett kérdőjelezni.
Az eget komor esőfelhők takarták el, pedig Tara arra számí-
tott, hogy északon már rég lehullott az első hó. A fák közt rohanó
nagy erejű szél olykor belekapott az utánfutóba, nagyot taszítva
rajta. A szekrény ilyenkor hangos reccsenéssel csapódott az után-
futó falának. Minden perc egy órának tűnt, hiszen a táj nem válto-
zott, csak az ég lett még sötétebb, ezzel még vészjóslóbb. Körülbe-
lül két óra múlva lekanyarodtak a főútról egy keskeny, hepehupás
földútra.

14 Az utolsó
– A buszmegállót néhány méterrel a bekötőút után találod –

mondta Bell néni, majd továbbhajtott. Néhány percig zötykölőd-
tek csupán a földúton, s nemsokára megérkeztek a házhoz. Tara
nem csalódott Bell néniben, hiszen sikerült kiválasztania a lehető
legöregebb, sőt a lehető legfélelmetesebb épületet is egyben. Ma-
gas kőkerítés vette körül, amit fekete, kovácsoltvas kapu szakított
meg. A kapu feletti kőből épített boltíven egy faragott szimbólum
díszelgett, ami kísértetiesen hasonlított a gyógyszertárak jeléhez,
hiszen egy botra tekeredett kígyót ábrázolt.
Bell néni kikászálódott a kocsiból, és egy ormótlan kulccsal ki-
nyitotta a kaput.
– Hát nem gyönyörű? – lelkendezett, mikor visszaszállt az au-
tóba.
Tara inkább egy szót sem szólt, csak meredten bámulta az új-
donsült házukat. A visszapillantó tükörből látta, hogy Benny is
tágra nyílt szemekkel fürkészte az épületet.
– Olyan, mint egy igazi kastély – mondta a fiú.
Tara teljes mértékben egyetértett az öccsével. A ház alapterü-
lete nem volt túl nagy, de ezt a hiányosságát emeletben pótolta.
A falakat egészen a magas építésű tetőig borostyán nőtte be, s a ko-
pott, fehér vakolat csak egy-két helyen vált láthatóvá, főleg ott,
ahol a falra erősített kacskaringós vaskereten függő lámpások vol-
tak. Régen hangulatos lehetett a lámpássor, de most a csonkig égett
gyertyák csak még szánalmasabb hangulatot árasztottak. A bejá-
rat felett tágas erkély húzódott, rajta nagy virágcseréppel, mely-
ből elszáradt növénymaradvány hajolt a korlátra, mint az öngyil-
kosjelölt, aki le akarja vetni magát a magasból. Az ablakok, me-
lyekből feltűnően sok volt, sötéten és ellenségesen meredtek rájuk.
Tara legszívesebben visszaült volna az autóba, és meg sem állt vol-
na hazáig.

Bell néni észrevette a habozásukat, ezért vidáman betessékelte

őket. A költöztetők két nappal előttük jártak ott, és minden bútort,
a bejárathoz legközelebb eső, szobába hordtak be. Sáros bakancsa-
ik nyoma ellepte az egész előszobát. Ámulva léptek be a házba.
Tara először azt hitte, a nagy ház túl csupasznak fog tűnni az-
zal a kevés bútorral, amit a régi otthonukból hoztak át, azonban
amint körülnézett, rájött, hogy tévedett. A épület teljesen be volt
rendezve, csak néhány szőnyeg hiányzott és egy jó alapos takarítás.
Bell néni magukra hagyta őket, és a csomagokért indult, ők pe-
dig megkezdték a felfedezőútjukat. A földszinten három szobát
találtak: egy ízlésesen berendezett nappalit, közepén hosszúkás,
faragott kávézóasztallal, 18. századi füles karosszékekkel, a hát-
térben ugyancsak faragásokkal díszített márványkandallóval,
melynek hátsó fémlapját harci motívumok díszítették és sötétbar-
na, fodros függönyökkel szegélyezett földig érő ablakokkal. Tara
itt is felfigyelt a festmények éles kontrasztjára: a műanyag kerettel
ellátott nyomatok általa is ismert tájakat ábrázoltak, ellentétben
a díszes, sötétarany árnyalatú keretbe foglalt, kicsit már halvány
festményekkel, melyek várakról és soha nem látott vidékekről ké-
szültek.
A konyhában is ráakadtak a költöztetők nyomaira, melyek
a hűtőgép és a többi háztartási gép útvonalát is jelezték egyben.
Az étkezőben egy hatszemélyes asztal állt, magas támlájú, olíva-
zöld párnás székekkel, és különféle vadásztrófeákkal a falakon. Itt
jóval kevesebb kép lógott, és majdnem mind a modernebb típusba
tartozott, ám halványan ugyan, de láthatóak voltak azok a foltok,
melyek jelezték, hogy a régi képek helyére lettek felrakva. Csupán
egyetlen alkotás maradt fenn a már megkopottak közül, és az idő
ezt sem kímélte. A két alak arcát már nem lehetett jól kivenni, és
Tara csak a ruhájukból és testtartásukból következtethetett, hogy

16 Az utolsó
egy anyáról és a fiáról készült. A ház ezen kettőssége mindunta-

lan azt súgta a lánynak, hogy a második tulajdonos igencsak siet-
hetett a távozással, máskülönben magával vitte volna saját képeit.
Már csak az volt a kérdés, mi késztette ilyen gyors távozásra. Tara
kíváncsi volt, Bell néni mikor közli majd velük a ház problémáit.
Patkányok százai, a sok helyen beomlott tetőn át beszivárgó víz,
a bútorokat elemésztő termeszek képei sejlettek fel előtte.
A folyosó végén széles lépcsősor vezette fel őket az emeletre,
ahol rögtön szembe találták magukat a fürdőszobával. A lépcső
mellett a bal oldalon kettő, a jobb oldalon egy hálószoba helyez-
kedett el. Benny azonnal lecsapott a legkisebb szobára, amiben fa-
ragott keretű ágy, egy kis asztal és könyvespolcok sokasága ka-
pott helyet. A fiú mindig is szerette a kis zugokat, és most teljesült
az álma, hiszen korábban egy szobán osztoztak testvérével. Tara
a mellette lévő, kicsivel tágasabb szobát választotta, amelynek volt
egy kertre néző erkélye. Szüleik számára a legnagyobb hálószobát
hagyták meg.
Miután kipakoltak, elkezdtek rendet tenni, ami a lány számára
tökéletes figyelemelterelés volt, teljesen megfeledkezett a honvá-
gyáról is. Késő estére végeztek a takarítással, a szobák ragyogtak
a tisztaságtól, s a dohos szagtól is megszabadultak.
Bell néni főzött számukra vacsorát, de utána hazatért a bolt-
ja melletti kis lakásába. Vacsora után Tara felment a szobájába,
Benny pedig az emeleten kezdett járkálni. A lány bosszúsan ész-
lelte, hogy a fiú minden egyes lépését hallotta, mivel a korhadt
padlódeszkák megnyikordultak alatta.
Igyekezett tudomást sem venni a zajról, de képtelen volt elalud-
ni. Az erkélyajtóhoz sétált, és az eget kezdte fürkészni, amit még
mindig eltakartak a sűrű esőfelhők. Ekkor azonban észrevett vala-
mit. Két sárgás színű pontocska fénylett a kerítés tetejével egy vo-

nalban. Először azt hitte, egy lámpa gyenge fényét látja, de aztán
a két pont megmozdult, és eltűnt a kerítés mögött.
Valaki kopogtatott az ajtón.
Fejét az öklére támasztva ücsörgött az asztalhoz húzott karos

székben. A tágas dolgozószobában sötétség honolt, mert a fényt
távol tartották a nehéz sötétítőfüggönyök. Nem zavarta a sötét, sőt
egyenesen imádta. Mint mindegyikük, ő is tökéletesen látott ben-
ne, s mint néhány a több millióból, uralta is. Ezt az elképzelését
másokkal is érzékeltetni akarta, ezért járt éjszaka, ezért lakott egy
elhagyatott borospincében. Persze egy idő után szolgálói nem mer-
ték betenni a lábukat a félelmetes helyiségbe, ezért kellett dolgo-
zószobáját a városba áthelyeznie, egy unalmas, közönséges iroda-
házba.
Másik kezével egy ideig szórakozottan babrálta a nyakában füg-
gő medaliont, ami egy kristálykeretbe foglalt, egyszerűnek tűnő
óra volt. Hosszúkás, csontos ujjait végigfuttatta a medál hátulját
borító hegyikristályon. Ujjain keresztül érezte a finom faragást,
melyről jól tudta, egy pentagramot ábrázol, közepén egy „S” betű-
vel. Az óra számlapja fekete színű volt, amiről egyesek azt hitték,
műanyag, de ő tudta, hogy egy ásványból, a kiasztolitból készült.
A vékonyka nagymutató a fehérre festett kilencesen állt, a kismu-
tató a tízesen, míg a hullámos másodpercmutató a hatos és az ötös
között torpant meg. Azonban a sor itt nem ért véget, ugyanis volt
két másik mutató is. Az egyik, egy láncot formázó, a négyesen vá-
rakozott, a másik, a fogazott szélű pedig a kilences után állt meg.
A férfit nem zavarta a mutatók összevisszasága, mert tudta, hogy
nem azért vannak, hogy a pontos időt jelezzék, hanem hogy az óra

18 Az utolsó
tulajdonosa egy-két kilométeres körzetben befolyásolhassa az idő-

járást. A mutatók elmozdításával képes volt megváltoztatni a szél-
erősséget, ha úgy akarta, átláthatatlan ködöt hívhatott a földre,
vagy éppen vastag esőfelhőkkel takarhatta el a napfényt, de zá-
poresőt vagy akár hóvihart is előidézhetett. Az óra kiváló társ volt
a bajban, ha menekülésre került sor, azonban még egyszer sem
volt alkalma kipróbálni, mekkora erő is rejlik benne.
Egyre türelmetlenebbé vált, és már azon gondolkodott, hogy
személyesen nézi meg, mi történt, mikor halk kopogtatás zaja
ütötte meg fülét. Az illető vagy olyan türelmetlen típus volt, mint
ő, vagy csak tudta, úgysem fog kiszólni, azonnal lenyomta a kilin-
cset, s benyomult a szobába. Az asztal mögött ülő férfi még mindig
nem nyitotta ki a szemét. Hallotta a másik lépéseit, érezte a furcsa
mentolos illatot, amit magával hozott, de nem volt kíváncsi az ar-
cára, csak a hírre, amit hozott.
– Megtettem, amit kért – szólalt meg a… fiú? Nem rémlett
neki, hogy alkalmazott volna ilyen fiatal kölyköt. Persze nem is-
merte minden szolgáját, és a parancsait sem személyre szólóan
adta ki. Túl sok dolga volt mostanában, és nem érzett késztetést,
hogy számontartsa összes emberét, így általában csak kihirdette
a parancsot, szolgái pedig kiosztották maguk közt.
Végre kinyitotta a szemét, és végigmérte a jövevényt, aki látha-
tóan nem rettent meg vöröslő szemétől. A fiú szeme sötét árnya-
latú arany színben pompázott, ez ritkaságnak számított köztük.
Kopott farmert és fekete bőrkabátot viselt, s a kapucnit mélyen
az arcába húzta.
A férfinek átfutott az agyán, hogy számonkéri azt az Anton ne-
vezetűt, aki első számú szolgálójának vallotta magát, hogy miért
egy ilyen ifjú hívének adta ki a parancsát, de aztán meggondolta

magát, hiszen végül is teljesült, amit kért. Mivel nem szólt egy szót
sem, a fiatalember beszélni kezdett:
– Körüljártam a birtokot, ahogy parancsolta. Az új lakók első
látásra ártalmatlannak tűnnek. Utánanéztem, és teljesen szabályos
úton vásárolták meg a házat.
– Nekem ez akkor is gyanús. Ki vásárolna meg egy ilyen öreg
viskót? – morogta, és újra az órát kezdte babrálni.
– Egy lány, a testvére, és valami furcsa nő.
– Furcsa? – ismételte meg. Ez a szó ritkán hagyta el egy olyan
illető száját, akinél az átlagos emberi társadalom minden bizon�-
nyal nem talált volna furcsább lényt.
– Igen. Olyan… – láthatóan sokat kellett törnie a fejét, mire rá-
talált a megfelelő kifejezésre – …aránytalan.
– Itt lakik a városban?
– Régiségkereskedése van.
A férfi legyintett.
– Ismerem. Mikor ideköltözött, felkeltette a gyanúmat, de az-
tán hamar tisztázta magát… retteg a gyíkoktól – mondta sokat
sejtetően. – Nem veszélyes, csak egy átlagos ember.
A fiú szemöldöke megemelkedett ugyan, de inkább nem firtat-
ta, hogyan jött rá erre a férfi.
– Mi van a szüleikkel?
A fiú csak megrázta a fejét. A férfi végigsimított állán, majd
benyúlt az egyik fiókba, és egy pénzzel teli borítékot helyezett
az asztalra.
– Szükségem van a további szolgálataidra. A korod éppen ka-
póra jön. Menj, férkőzz a közelébe, hogy megtudd, kik ők valójá-
ban, és mi a céljuk!
A fiú odalépett az asztalhoz, és elvette a borítékot. Kivett belőle
egy adag bankót, és zsebre vágta, a többit pedig visszatette az asz-

20 Az utolsó
talra. A férfi így megláthatta vékony kezét, és a csuklójára tetovált

farkasfejet. Mint egy keselyű, csapott le a kézre, és közelebb húz-
ta, hogy jobban megszemlélhesse. A fiú nem mozdult, és nem tűnt
idegesnek sem.
Megnézte a tenyerét is, ahol érintése nyomán kibontakozott egy
pentagramma képe. A férfi mindig is jó megfigyelő volt, így nem
hagyta figyelmen kívül a fiú gyűrűs- és középső ujja hajlatában
növekvő bőrkeményedéseket sem, bár nem tudta mihez társítani,
azért elraktározta elméje egyik hátsó zugában. A fiú megelégelte
a vizsgálódást, és elrántotta a kezét.
– A felét most – ütögette meg a zsebét. – A másik felét akkor,
ha teljesítettem a feladatom.
Ezekkel a szavakkal búcsúzott, és elment. A férfi hosszan né-
zett utána. Mindenkitől, aki betette a lábát a dolgozószobájába,
megkérdezte a nevét. A fiútól nem. Amint meglátta a farkasfejet
a csuklóján, tudta, ki ő, és mivel foglalkozik, ezért még inkább ka-
póra jött neki.
Felállt, kinyújtóztatva hosszú lábait, és a könyvespolchoz lépett,
amin bronzkalitkában egy varjú gubbasztott, apró, fekete szemei-
vel méregetve őt. Élelmet csúsztatott a kalitkába, de a madár hoz-
zá sem nyúlt. Átsétált a szoba másik végébe, ahol a fal mentén egy
hosszú akvárium terült el. Csillogó testű fekete halak úszkáltak
benne egy zöldes árnyalatú lénnyel együtt. Benyúlt a vízbe, és óva-
tosan végigsimította a lény hátát, ám ugyanabban a pillanatban
már kapta is ki a kezét, mivel szúró fájdalom nyilallt bele. Egy
tengeri sün tüskéje állt ki a tenyeréből. Gúnyosan elmosolyodott,
és az üveghez hajolt. Ekkor valaki újra kopogtatott, és egy nagy-
darab, széles vállú férfi jelent meg, mint mindig, most is undorító
halszagot árasztva magából. Felhasadt szemöldökéből vér szivár-

gott, és a bal vállából valaminek, talán egy villának a nyele állt ki.
Nem úgy tűnt, mint aki észrevette.
– Miért az a kis mitugrász kapta a küldetést?! – hördült fel.
– Úgy látom, kérdőre vontad – jegyezte meg kárörvendő mo-
sollyal szemlélve a másik sebeit.
Gyűlölte, ha megkérdőjelezték a döntéseit, főleg ha a saját em-
berei tették.
– Ki ez a gyerek, hogy őt választottad?!
Visszagondolt a tetoválásra.
– Egy zsoldos. A zsoldosok pedig nem kérdeznek, és nem ku-
tatnak válaszok után, csak teszik a dolgukat.
A nagydarab megértette a célzást, és fújtatva, szitkozódva ki-
viharzott.
Felmerült benne, hogy figyelmezteti, valami kiáll a vállából, de
aztán elvetette az ötletet. Sérült kezét dajkálva visszaült a székébe,
és a gondolataiba merült. Elképzelte, vajon milyen lehet az élet ab-
ban a házban, aztán elmosolyodott, mikor arra gondolt, hogy va-
jon milyen reakciót fognak produkálni, mikor észreveszik, hogy
az a ház nem is olyan üres, mint ahogy gondolják… persze csak ha
tényleg hétköznapi emberek.

2.
Üres ház?
Tara kinyitotta az ajtót, és kilesett a folyosóra. Benny már

az egyetlen, feketére festett, zárt ajtó mellett állt, és mikor meg-
látta, felé integetett. A lánynak semmi kedve nem volt felfedezőset
játszani, ezért odakiáltott a fiúnak:
– Nem tudom, hol van a kulcs! Majd megkérdezzük Bell nénit.
– Erre nincs szükség. Én tudom, hol van a kulcs. Benne van
az ajtóban, ugyanis belülről van bezárva.
Tara nagyot sóhajtott, de azért odalépett az ajtóhoz. Próbakép-
pen megjáratta a kilincset, de az ajtó tényleg zárva volt.
– Majd holnap kinyitjuk valahogy.
Tara a biztonság kedvéért megvárta, míg a fiú lefeküdt, majd ő
is visszatért a szobájába. Öltözés közben ráakadt az éjjeliszekrény
fiókjában egy díszes keretbe foglalt tükörre. Mikor belenézett,
visszahőkölt a látványtól. A történtek tényleg megviselték: szeme,
ami máskor egészen világos barna árnyalatot öltött, most fénytelen
és beesett volt. Mintha napok óta nem aludt volna. Vékony vonalú
száját összeszorította, így még ijesztőbbé tette a képet, sőt többnyi-
re egyenes, mogyoróbarna haja összegubancolódva hullott a vállá-
ra. Eszébe jutott, hogy ezzel a kinézettel simán felvennék statisz-
tának egy horrorfilmbe. Vágott egy dühös grimaszt, majd eltette
a tükröt. Amint a párnára hajtotta a fejét, elnyomta az álom.

24 Az utolsó
Egy tükör jelent meg álmában, és egy fekete ajtó, ami nagyon
hasonlított arra, amelyik a házukban volt. Egy arcra is figyelmes
lett, de oly halovány volt, hogy nem tudta rendesen kivenni a vo-
násait. A szája mozgott, ám csak halk suttogást hallott, amiből egy
szót sem értett. Aztán az arc, a tükör, az ajtó eltűnt, és nem maradt
más, csak a nyomasztó érzés, hogy valaki figyeli.
Későn ébredt, de hiába aludt olyan sokat, mégis kimerültnek
érezte magát. Első útja a konyhába vezetett, de ott csak egy üres
tálat talált, benne némi gabonapehely-maradékkal. Az étel látvá-
nyától émelygés fogta el, ezért inkább úgy döntött, kihagyja a reg-
gelit, s Benny keresésére indult.
Egyre idegesebben járta végig a szobákat, de sehol sem talál-
ta a fiút. Pánikba esve kezdett rohangálni a házban, a fiú ne-
vét kiáltozva, válasz azonban nem érkezett. Eszébe jutott, mikor
Bennynek egyszer egy egész napra nyoma veszett, és a szülei kis
híján rendőrt hívtak. Azt gondolták, valaki elrabolta, de persze
erről szó sem volt. Végül a szomszéd pincéjében leltek rá, mi-
közben szellemek nyomait kutatta. A bejárati ajtó hangos csat-
tanása zökkentette ki gondolataiból. Magára kapta a kabátját, és
kirohant a szabadba. A szél apró ágakat sodort az arcába, s bos�-
szúsan állapította meg, hogy az idő még rosszabbra fordult. Elő-
ző nap nem volt ideje körülnézni a kertben, ezért meglepődött,
mikor észrevette a kis kerti tavat, amit sziklakert szegélyezett.
Az összképen rontott a sok gaz és a víztükröt borító falevélréteg,
és a tó mellett terpeszkedő görbe szomorúfűz is komor látványt
nyújtott. Nagy kő esett le a szívéről, mikor meglátta Bennyt a ke-
rítés mellett guggolva.
– Ilyet ne csinálj többet! Azt hittem, valami baj történt veled.
Benny felegyenesedett, és a földre mutatott.

Üres ház? 25
– Ezt találtam, mikor körbenéztem. Szerinted hogy került ide?

– kérdezte, mintha nem is hallotta volna, amit a lány az imént
mondott neki.
A földön sötét színű, üvegnek tűnő darabkák hevertek, kupa-
cokat alkotva.
– Többkilónyi kristály – állapította meg Benny.
Tara benyúlt a szilánkok közé, és egy nagyobb darabot emelt ki
közülük. A közepén tisztán látszottak a szabálytalan vonalak, me-
lyek lilás és feketés csíkokat határoltak.
– Szalagachát – mondta Benny, aki ásványszakértőnek tartotta
magát, és egész nagy gyűjteménnyel rendelkezett. Két éve gyűjtöt-
te a köveket, átvéve apjuk hobbiját, de máris kétszer akkora men�-
nyiséggel rendelkezett. Benny mindig is ilyen volt: ha egyszer va-
lami felkeltette az érdeklődését, addig kutatott, olvasott, míg jár-
tas nem lett a témában.
– Mit kereshet itt? – tűnődött hangosan Tara, de abban a pilla-
natban meg is bánta, hogy kimondta. Látni vélte azt a pillanatot,
amikor beindult az öccse fantáziája. A gépezet lázasan dolgozott,
lehetséges megoldás után kutatva.
– Lehet, hogy… – Benny azonban elharapta a mondatot, mikor
meglátta Tara dühös tekintetét.
– Hogy valami természetfeletti, amiről nem akarok tudni?
Benny vágott egy grimaszt, és belemarkolt a halomba, majd
zsebre vágott néhány követ.
– Utánanézek – jelentette be komolyan, és elvonult.
Tara tudta, hogy az öccse egyenesen a szobájába megy, és addig
nem fogja látni, amíg a mitikus lényekről írt jegyzetfüzete alapján
ki nem dolgoz egy elméletet. Úgy sejtette, beletelik neki egy kis
időbe a folyamat, ugyanis füzetét már évek óta töltögette informá-

26 Az utolsó
ciókkal, fotókkal, rajzokkal, sőt még cikkekkel is, s már többször

új oldalakat kellett befűzni.
Tara otthagyta a kupacot, és követte a fiút. Úgy tervezte, dél-
után bemegy a városba, és meglátogatja a nagynénjét, de az idő-
közben eleredt záporeső meghiúsította tervét. Néhány órán át csak
lézengett a nagy házban, és megpróbálta lekötni magát valamivel,
de egyre jobban vonzotta őt az a bizonyos fekete ajtó. Végül nem
bírta tovább, kihívta Bennyt a szobájából, nehogy később még pa-
naszkodni kezdjen, hogy kimaradt a mókából. Egy újságpapírt
és egy vékony drótot vitt magával. Az ajtót még a régebbi fajtájú
zárral látták el, amihez nem a megszokott vékony kulcs, hanem
a hengeres típusú tartozott. Benézett a kulcslyukba, s látta, hogy
a kulcs még mindig ott van benne. Leguggolt az ajtó elé, a papírt
becsúsztatta alá, majd a drótot bedugta a lyukba, és óvatosan meg-
lökte vele a kulcsot. Hallotta a halk puffanást, s mikor kihúzta
a papírt, ott feküdt rajta a rozsdás kulcs.
– Ezt hol tanultad? – kérdezte Benny.
– Egy filmben láttam. Mindig ki akartam próbálni.
Tara kinyitotta az ajtót, amely mögött egy felfelé vezető lépcsőt
találtak. Minden egyes lépcsőfokot vastag por borított, de mikor
jobban megnézték őket, lábnyomok sokaságát fedezték fel. Óvatos
léptekkel felmásztak a recsegő fokokon. A padlástérbe jutottak.
Lámpáknak nyomát sem látták, így Benny visszaszaladt egy elem-
lámpáért. Tara addig mozdulatlanul állt a lépcső tetején, és egy lé-
pést sem mert tenni a sötétben, nemcsak azért, mert félt, hogy fel-
bukik valamiben, hanem azért is, mert rettegett a sötétségtől. Ezt
a félelmet egy gyerekkori emlék okozta. Akkoriban rendszeresen
eljárt lovagolni, és olyannyira jól ment neki, hogy versenyzett is.
Azonban egy tereplovaglás során a lova megbokrosodott, és leve-
tette a nyeregből. Szerencsétlenül esett le, és a fejét beverte a ke-

Üres ház? 27
ményre fagyott talajba. Sérülése annyira súlyos volt, hogy néhány

napig semmit sem látott. A trauma hatására egyik szemére teljesen
megvakult, a másikkal pedig csak foltokat látott. Az a néhány nap
maga volt a pokol, attól fogva rettegett a lovaktól és a sötétségtől.
Megkövülten meredt a sötétbe, és nagyon megnyugodott, mikor
meghallotta Benny lépteit.
A fiú ragaszkodott hozzá, hogy ő tarthassa a fényforrást, így
Tara szorosan mögötte haladt, kezét az öccse vállán tartva. Lomok
helyett egy otthonosan berendezett szobát találtak. A fal mellett
egy bevetetlen ágy és több roskadozó könyvszekrény állt, egy öreg
íróasztal társaságában, amin néhány állatokat formáló szobrocska
sorakozott. Aprólékosan kidolgozott felületük csillogott a fény-
ben, s vonzotta a tekintetüket. Nem műanyagból vagy fából ké-
szültek, de nem is kőből vagy márványból faragták őket. Úgy tűnt
inkább, mintha különböző ásványok alkották volna őket. Ilyene-
ket nem lehet ajándékboltokban kapni, sőt még Bell néni boltjá-
ban sem. A szobrok alatt egy jókora térkép hevert, mely egy Tara
számára ismeretlennek tűnő tájat ábrázolt.
– Nem lehetett valami jó itt élni. Nincs egyetlen ablak sem
– szólalt meg Benny, de Tara addigra már nem figyelt rá. Meg-
torpant, és azt a valamit nézte, amin az imént megcsillant Benny
lámpájának a fénye. Egy tükör volt az, de nem akármilyen tü-
kör. Az álmából emlékezett rá. Érezte, hogy valami nem stim-
melt vele, hiszen az álmokban nem szoktak korábban még nem
látott tárgyak megjelenni.
Kristálydarabkákat vett észre a keretén, melyek a fény hatására
úgy csillogtak akár a csillagok. Egy pillanatra mindketten megáll-
tak, és megcsodálták a díszes faragást. Ekkor valami megmozdult
a tükörben, és egy másodpercre egy magas alak képe bontakozott
ki. Úgy tűnt, mintha valaki ott állt volna mögöttük.

28 Az utolsó
Tara és Benny kórusban sikoltottak fel, és egymást taposva ro-

hantak le a lépcsőn. A lánynak maradt még annyi lélekjelenléte,
hogy elfordítsa a kulcsot a zárban. Mindketten Tara szobájába
menekültek.
– Láttad ezt? – kérdezte Benny.
Tara azonban ekkorra már a telefonját szorongatta, és a rend-
őrséget tárcsázta. Remegő hangon hadarta el, hogy egy betörő van
a házukban.
A rendőrautót, ami percek alatt megérkezett, már a ház előtt
várták meg, nem törődve az esővel és a hideggel. Egy középkorú
és egy idősebb rendőr szállt ki a kocsiból, és szobáról szobára jár-
va átfésülték a házat. Felmentek a padlásszobába is, de senkit sem
találtak.
– Csak nem kezdődik a szellemmizéria? – szólalt meg az idő-
sebbik. – Az előző család valósággal elmenekült innen. Állításuk
szerint hangokat hallottak, tárgyak mozogtak, sőt a legkisebb lá-
nyuk azt mondta, ő találkozott is a szellemmel.
A társa ekkor felröhögött, ám látván, hogy senki sem csatla-
kozott hozzá, zavartan elhallgatott, és a kezében tartott kalapját
kezdte tanulmányozni.
– Még hogy szellem! – morogta halkan.
– Mi akkor a környékbéli gyerekekre gondoltunk – folytatta
az öreg rendőr. – Szerintünk csak megtréfálták a családot. A talált
ujjlenyomatok is ezt igazolták. A ház azelőtt sok évig üresen állt,
így a kölykök szabadidejükben itt tanyáztak. Átmásztak a keríté-
sen, és a pincén keresztül jutottak be a házba – magyarázta, mi-
közben a kert irányába mutatott, és ujjával végigkísérte a behato-
lók feltételezett útvonalát.
– És mégis mivel magyarázza, amit mi láttunk? Nem gyerek
állt a tükörnél, hanem egy felnőtt férfi – mondta Tara.

Üres ház? 29
A rendőr intett, hogy kövessék, és felvezette őket az emeletre.

Egy ruhafogasra mutatott, melyen egy molyette kabát lógott.
– Ezt láthattátok a tükörben.
Tara, bár nem sikerült őt teljesen meggyőzni, buzgón elnézésü-
ket kérte, hogy ok nélkül hívta ki őket.
– Szóval egy szellemmel van dolgunk – mondta Benny izgatot-
tan, miután a rendőrök elmentek.
– Csupán a szemünk űzött tréfát velünk.
A fiú duzzogva visszavonult a szobájába, a lány pedig úgy dön-
tött, mégis bemegy a városba körülnézni. A gondolat, hogy rend-
őrök fésülték át a házat, megnyugtatta, sőt már nem félt magára
hagyni Bennyt egy időre. Indulás előtt azért testvére lelkére kötöt-
te, hogy ne merészeljen kilépni a házból.
Vízálló kabátban, fejére húzott kapucnival indult útnak. Kelle-
mes fenyőillat terjengett a levegőben, a karácsonyt juttatva eszébe.
Az idő rosszabbra fordult, úgy tűnt, a szél még erősebb lett. Gyors
léptekkel, szinte futva tette meg az utat, de a buszt így is lekéste. Di-
deregve ácsorgott majdnem egy órát, ám csak egy motoros szágul-
dott el előtte, fényes, ezüstszínű motoron. Fején bukósisakot viselt,
így az arca rejtve maradt, pedig amikor elhúzott Tara mellett, fejét
elfordítva, egyenesen a lányra nézett, és alaposan végigmérte.
Újabb tíz perc után feladta a várakozást, és éppen indult volna
vissza, mikor egy citromsárga terepjáró fékezett le mellette. Egy
jól fésült, rokonszenves arcú fiú dugta ki a fejét az ablakon, és ba-
rátságos mosolyt villantott rá.
– Bizonyára te vagy Tara.
A lány meghökkent saját neve hallatán, de bólintott.
– Ha a városba tartasz, elvihetlek.
Tara nem mozdult. Nem szívesen ült volna be egy idegen autó-
jába. A fiú, mintha olvasott volna a gondolataiban, elmosolyodott.

30 Az utolsó
– Ne aggódj! Osztálytársak leszünk. Az osztályfőnök mesélt

rólad, ezért tudom a nevedet.
A lány ezt furcsának találta, mert a fiatalember első ránézésre
idősebbnek tűnt nála néhány évvel.
– Ismerem Bell nénikédet is – mondta olyan hangsúllyal, mint-
ha ezzel kijátszotta volna legfőbb ütőkártyáját.
– Attól még lehetsz sorozatgyilkos – jegyezte meg Tara, és elő-
kapta telefonját.
A vigyor a másik arcán egyre erőltetettebbnek tűnt, és a telefon
láttán bosszúság suhant át rajta.
– Most meg mit csinálsz?
– Ha te ismered a nénikémet, akkor minden bizonnyal ő is is-
mer téged.
Srác, citromsárga terepjáróval? – állt az SMS-ben, amit Bell né-
ninek küldött, s a válasz szinte azonnal megérkezett.
Tara így végül felkapaszkodott az anyósülésbe. A fiú, aki Riel-
ként mutatkozott be, amihez hasonló nevet Tara még életében nem
hallott, beletaposott a gázpedálba, s a lány hátraesett az ülésben.
– Ezek szerint a nénikéd jó véleménnyel van rólam.
Tara csak bólintott, de eszébe sem jutott megosztani, hogy Bell
néni válaszképpen szívecskék sokaságát küldte el.
Riel megállás nélkül kérdezgette. El kellett mondania, miért köl-
töztek ide, miért pont ezt a házat vették meg, és hol vannak a szüle-
ik. Tarát bosszantotta ez a kérdezősködés, de félúton rájött, hogyan
állíthatja le. Elég volt egy-két jól irányzott kérdés, és már hallgathat-
ta is a fiú végeérhetetlen monológjait. Riel láthatóan imádott magá-
ról beszélni, s Tara kénytelen volt végighallgatni a fiú sportban elért
sikereit, sőt még az autógyűjteménye történetét is.
A lány meglehetősen furcsának találta Rielt. A modora eről-
tetettnek hatott, és egész lénye ellentmondásosnak tűnt. Már-

Üres ház? 31
kás ruhát viselt, drága karórával, rajongott az sportautókért, s

állítása szerint több modell is parkolt garázsában, vagyis dús-
gazdag volt, ám a számítógép említésekor úgy nézett Tarára,
mintha nem is tudná, mi az. Amikor a lány rákérdezett, an�-
nyit mondott, ő sem olyan rég költözött ebbe a városba, mint-
ha a számítógép nem lett volna világszerte elterjedt találmány.
Sőt a fiú még telefont sem használt, mert jobban szeretett pa-
píron levelezni. Minél többet árult el magáról, annál őrültebb-
nek tűnt.
Tara Rielt hallgatva elálmosodott. Hátrahajtotta a fejét, és fé-
lig lehunyt szemhéján át figyelte a véget nem érő aszfaltcsíkot és
a visszapillantón himbálózó, fából készült farkast. Nem tudta, mi-
kor aludt el. Arra ébredt, hogy a motor berregése elhalt. Riel egy
buszmegállóban parkolt le.
– Eddig tudtalak hozni.
Tara megköszönte a fuvart, és elbúcsúzott a fiútól. Riel a város
központjában tette ki őt, egy nagy tér mellett. A szabályos, négyzet
alakú tér közepén egy angyalt, vagy talán egy tündért megformá-
ló szökőkút állt, magányosan, víz nélkül. Onnan kisebb, kiköve-
zett ösvények haladtak négy irányba. Köztük elhervadt virágok-
kal tarkított, fonnyadt fű nőtt. Itt-ott, elszórtan mellszobrok áll-
tak, kőarcukról semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni. Tara
a tér közepén elhelyezkedő magas alakhoz sétált. A nőalak egyik
kezét vízszintesen eltartotta magától, a másikkal pedig úgy tett,
mintha hárfát vagy valamilyen hangszert pengetne. Azon a kar-
ján, amelyiket a magasba tartotta, apró lyukak sorakoztak. Nyil-
ván ezeken át folyt le a víz, egy hárfát alkotva.
Tara látta, hogy a közeli kávézóból kíváncsi tekintetek mére-
gették őt, azon gondolkodva, vajon mit művel odakint, az esőben,
a szökőkútnál.

32 Az utolsó
A kávézó felé vette az irányt. A hideg ellenére sok széket és asz-

talt helyeztek ki a teraszra, de csak egy volt foglalt közülük. Felis-
merte a motorost, a feltűnő, ezüstszínű motorról, mely az épület-
tel szemben parkolt. Háttal ült neki, ezúttal észre sem vette Tarát.
A kávézóban kellemes meleg uralkodott, ami jólesett a jeges
szélben és esőben töltött idő után. A lány egy pohár forró csokit
rendelt, és egy távolabb lévő asztalhoz ült le, ahonnan mindenkit
szemmel tarthatott. A termetes pultos nő egy perc múlva már ott is
termett mellette a nagy adag itallal. Kedvesnek tűnt, de Tara látta,
hogy mikor visszatért a pult mögé, leplezetlenül őt kezdte bámul-
ni, sőt kellően feltűnően még össze is súgott az egyik vendégével.
Tara hamar megelégelte a túlzott figyelmet, így gyorsan felhör-
pintette az italát, leforrázva torkát, fizetett, és gyors léptekkel ott-
hagyta a kávézót. Ezúttal végig a hátán érezte a motoros tekinte-
tét, de nem mert megfordulni.
A főútra kanyarodott rá, és hamarosan megtalálta Bell néni ré-
giségkereskedését. Nem lepődött meg, mikor meglátta a „zárva”
feliratot. Mivel az üzletnek ritkán akadt látogatója, a nagynén-
je mindig átment a barátnőihez, és órákig csevegett velük. Sosem
tudta felfogni, mégis hogyan él meg a nő a kis üzletből, elvégre
akárhányszor felhívták, mindig akadt legalább egy szabad órája.
Továbbment hát a hosszú úton, elhaladva néhány üzlet és
egy rikító rózsaszínre festett fodrászszalon előtt, majd találom-
ra kiválasztott egy mellékutcát, és lekanyarodott. Macskaköves
sétálóutcába jutott, aminek két oldalán, hatalmas virágládák-
ba ültetett, gömbölyű koronájú örökzöldek nőttek. Feje felett
már a karácsonyi díszek lógtak, annak ellenére, hogy még csak
december második napja volt. A hideg miatt csak néhány em-
ber bolyongott a szűk utcán, legtöbbjük hazafelé sietett. Ebben
az utcában talált rá egy kis templomra, a városi könyvtárra, és

Üres ház? 33
a múzeumra, ahol az anyja nemsokára betölti majd az igazga-

tói állást. Nyitva volt ugyan, de egyetlen látogató sem tűnt fel.
El sem tudta képzelni, anyját mégis hogy nem fogja megölni
az unalom. Tovább folytatta útját, úgy döntött, megnézi a le-
endő iskoláját. Az épület nem volt messze a kis utcától, ezért
gyalog indult a keresésére.
A kétemeletes épület alig fért el a vastag törzsű fenyők között.
A fák koronája olykor az ablakokat érintette. A barátságtalan kő-
épület két szárnyát üvegezett folyosó kötötte össze, az iskolát pe-
dig újonnan felhúzott kőkerítés vette körül. A lánynak azonnal
feltűnt, hogy minden újszerű, mintha csak néhány napja építet-
ték volna. Ez a városra is jellemző volt. Útja során egyetlen romos
házzal vagy idősnek ható épülettel sem találkozott, pedig az aj-
tók fölött díszelgő, az építés évét jelölő, kalligrafikus számok en-
nek ellenkezőjéről árulkodtak. Sok ház száz évnél is idősebb volt.
A furcsa faragások sem kerülték el a figyelmét: minden épületen
talált valamilyen motívumot. Háromfélét tudott megkülönböztet-
ni: volt köztük sárkány-, sakál- és varjúminta is, az iskola előtti fe-
nyőfa törzsén pedig ott virított mind a három jel. Valaki nagyon
unatkozhatott…
Mivel kellően elszaladt az idő, hazaindult. Nem tervezte, hogy
ilyen sokáig magára hagyja Bennyt. Szerencsére ezúttal elérte
a buszt, sőt nem is kellett sokáig várnia rá, és örömmel töltötte el
a három, könyvet bújó utas látványa is, hiszen nem kellett attól
tartania, hogy valaki beszédbe elegyedik vele. Nem hiányzott egy
Rielhez hasonló alak a visszaúton.
Összeszorult a torka, mikor a házra gondolt, és a benne uralko-
dó nyomasztó légkörre. Megborzongott, mikor eszébe jutott a tü-
körben látott alak, de aztán újra és újra felidézte a rendőrökkel
való beszélgetést, hogy nyugalmat erőltessen magára.

34 Az utolsó
Az öccsére a padláson talált rá. Éppen az állatokat ábrázo-

ló figurákat nézegette, melyeket a padlásszoba asztalán találtak.
A szobrok a világosságban sokkal fantasztikusabbnak tűntek,
mert láthatóvá váltak a finom színátmenetek, és a legapróbb fara-
gások is. Tara szerette volna megérinteni a szobrokat, ujját végig-
húzni a különleges kristályokon, de annyira törékenynek tűntek,
hogy inkább meggondolta magát. A fényt két hatalmas állólám-
pa szolgáltatta, amiket az öccse nyilván keserves munka árán hur-
colt fel a padlásra. A fiú az íróasztalnál üldögélt, előtte egy vastag
könyv hevert a közepénél kinyitva. Mikor Tara fölé hajolt, felis-
merte Benny ásványhatározóját.
– Mire jutottál? – kérdezte kedvesen.
A fiú még mindig nem küzdötte le sértődöttségét, így csak egy
mérges pillantást vetett rá, és visszafordult a könyvéhez. Tara oda-
húzott egy széket, és leült a testvére mellé. Tudta, nem érdemes
unszolni, úgyis el fogja mondani. Benny ezúttal több mint fél órá-
ig bírta magában tartani az információt, de a végén mégis kirob-
bant belőle.
– Ötféle állatot ábrázolnak, amiknek látszólag nincs közük
egymáshoz.
– És?
– Nézd meg jól őket! – mondta türelmetlenül.
Az első figura egy ágaskodó, tüzet okádó sárkányt formázott
meg. Szárnyait fehéres, majdnem átlátszó kristályból faragták,
amit még Tara is felismer: a hegyikristályból. Pikkelyei közül
néhány jobban kiemelkedett, s ezeket valamiféle lilás színű kő
alkotta.
– Ametiszt – mutatott rájuk Benny. – Az ott pedig hematit –
bökött rá a sárkány aprólékosan kidolgozott fogaira.
– Nem értem, mire akarsz kilyukadni.

Üres ház? 35
– Ezek az ásványok a gyógyítás eszközei, legalábbis néhány

népnél.
Tara felkapta a sakált.
– A farka berillből, a teste gránátból van.
A csontszínű állat farka halványsárga árnyalatú volt, de a lány-
nak valami más vonta el a figyelmét: a sakál csillogó, fehér szeme.
– Ez…
– Gyémánt. Mindhárom az erő jelképe.
Tara felismerte a következő szobor – az oroszlán – alkotóele-
meit, a simára csiszolt barnás, narancsos macskaszemet és a kicsi-
vel világosabb borostyánt.
– Az oltalmazást jelentik.
A fekete madár varjú lehetett, és megkövült fából faragták,
amiben kagylók, csigák lenyomatai látszódtak.
– A hosszú életet szimbolizálja – fűzte hozzá Benny.
Már csak egy állat maradt, egy gyíkszerű élőlény. Tara elkere-
kedett szemekkel bámulta a rubint, smaragdot és zafírt.
– Szerintem ez egy szalamandra, a kövek pedig a gazdagságot,
pénzt jelképezik.
Tara óvatosan visszaállította a szobrot az asztalra. Nem árul-
ta el a fiúnak, hogy az öt szobor közül a három legnagyobbal már
találkozott a városban. Kétségkívül ugyanazokat a motívumokat
látta a házak falán.
Hosszú ideig hallgatott, miközben a figurákat figyelte. Nem ér-
tette, ki hagyhatta ott ezeket az értékes, milliókat érő tárgyakat.
– Már csak rá kell jönnöm, hogy mire lehet használni őket –
mondta Benny.
Tara ráhagyta a dolgot, és felállt. A szobája felé vette az irányt,
de a csengőszó eltérítette. Mikor ajtót nyitott, Bell nénivel találta
szemben magát, aki két óriási szatyrot tartott a kezében.

36 Az utolsó
– Hoztam néhány könyvet, és bevásároltam nektek – jelentet-

te be vidáman, miközben Tara kezébe nyomta a szatyrokat, majd
becsoszogott az előszobába, sáros foltokat hagyva maga után a sző-
nyegen. Míg a lány felcipelte a súlyos terhet az emeletre, a nagy-
nénje nekilátott vacsorát főzni. Aztán Tara visszatért a konyhába,
leült az egyik székre, és igyekezte nem elképzelni, miket tehetett
Bell néni a lábasba. Jobbnak látta nem beszámolni a reggeli inci-
densről.
– Bennyvel eléggé értékes tárgyakat találtunk a padláson, amik
szerintem az előző család tulajdonai lehettek.
– Vissza szeretnéd adni őket? – találta ki a gondolatait Bell
néni.
– Tudod a telefonszámukat?
Bell néni tanácstalanul megvonta a vállát.
– Utánanézek, de nem ígérek semmit.
– Tudod, miért költöztek el?
Tara figyelte a másik reakcióját. Bell néni egy pillanatra meg-
dermedt, és hosszú ideig hallgatott.
Azon gondolkodik, mit hazudjon – értette meg Tara.
– Tévképzeteik voltak – mondta tömören a nő. – Iskolás gyere-
keket hittek szellemeknek.
A kérdés rányomta a bélyegét az egész estére. Bell néni, aki
egyébként bőbeszédű volt, egy árva szót sem szólt a vacsora alatt,
Benny pedig még mindig sértődötten piszkálta az ételét.
Lefekvés előtt Tara – maga sem tudta, miért – bezárta a fekete
ajtót, és a kulcsot az éjjeliszekrényébe rejtette. Aznap éjszaka is-
mét a tükörről álmodott, és közelebbről hallotta a suttogást is.
Mikor felriadt, egy pillanatra úgy érezte, nincs egyedül. Álmo-
san tántorgott ki a szobájából. Az első dolog, ami rögtön szemet

Üres ház? 37
szúrt neki, a szobája ajtaja elé elhelyezett sárkányszobor volt. Kis

híján átesett rajta, a fekete ajtó pedig résnyire nyitva állt.
Tara dühösen, döngő léptekkel száguldott be Benny szobájába.
– Elegem van a szellemmániádból!
A lány még a küszöbön megtorpant, mikor észrevette, hogy
a fiú ágya üres. A konyhában talált rá egy kis papírfecnire.
„Bell nénivel bementünk a városba. Ebédre itthon leszünk”
Ez állt a papíron, Benny macskakaparásával. Miközben elin-
dult a fekete ajtó felé, az a gondolat motoszkált a fejében, hogy
vajon ki járt a padláson, és ki tette a szobrot a szobája elé. Először
arra tippelt, hogy Bell néni ment fel megnézni az értékes szobro-
kat, de a kulcsokat ugyanott találta a fiókjában. A szoborral a ke-
zében visszatért hát a padlásszobához, és bizonytalan léptekkel fel-
ment a lépcsőn. Sötétség fogadta, így megállt a lépcső tetején. A fo-
lyosóról beszűrődő fényben megcsillant a tükör.
– Benny? – suttogta, holott tudta, hogy a fiú valahol a városban
kószál Bell néni oldalán.
Ekkor elnyújtott nyikorgás zaja ütötte meg a fülét, amitől egy
pillanatra lélegezni is elfelejtett. A háta mögött a fekete ajtó lassan
becsukódott, elzárva minden fénytől a szobát. Még jobban megré-
misztette, hogy lépéseket hallott a lépcsőn, de senkit sem látott kö-
zeledni. Aztán csend lett. Nem hallott mást, csak saját riadt zihá-
lását. Nagyot ugrott, mikor a szobor a kezében hirtelen világítani
kezdett. Egyre erősebb fényt bocsátott ki magából, s ez a fehéres
fény megvilágította a tükröt is. Tara belenézett, s meghűlt ereiben
a vér. A következő pillanatban, pánikba esve csörtetett le a lép-
csőn, és minden erejét beleadva nekirontott az ajtónak. A szúet-
te fa azonnal megadta magát, a zár kipattant a helyéből, s az ajtó
kitárult. Egy kiálló fadarab megvágta a karját, de észre sem vet-
te a fájdalmat, csak rohant tovább, ki a szabadba. Lélekszakadva

38 Az utolsó
futott végig az erdei úton. Nem mert hátranézni, mert félt, hogy
ha meglát valakit, menten elájul. A főút, mint mindig, teljesen ki-
halt volt, de egy percig sem akart ott várakozni, ezért egy szál pu-
lóverben, csattogó papucsokkal, csontig átfagyva a város felé vette
az irányt. Nem tudta, mekkora utat tehetett meg, mikor meghal-
lotta a busz közeledtét. Nemsokára feltűnt a rozzant jármű, ami
hatalmas füstfelhőt eregetett maga mögött. Tara nem fűzött nagy
reményeket hozzá, hogy sikerül megállítania, de azért próbakép-
pen meglendítette a kezét, s csodák csodájára a busz lefékezett
mellette.
A járművön meglepően kevés ember utazott, mindössze hár-
man voltak: egy idős nő, aki merengő arckifejezéssel bámult kife-
lé az ablakon, egy sötét hajú fiú, aki annyira belemerült könyvé-
be, hogy észre sem vette az új utast, és Riel, aki veszettül integetett
felé, így kénytelen volt leülni mellé.
– Valami baj van? – mutatott Riel csodálkozva a papucsára, de
Tara gyorsan megrázta a fejét.
– Sürgősen beszélnem kell a nagynénémmel.
Riel, ha nem is hitt neki, annyiban hagyta a dolgot, és inkább té-
mát váltott. Üres csevegés kezdődött a családjáról, a városról, az is-
koláról, s a lány fellélegzett, mikor végre elbúcsúzhatott tőle. Még
egyszer megköszönte a buszsofőrnek, hogy felvette, majd megál-
lás nélkül rohant át a téren, el a kávézó előtt, melynek ablakaiban
meglepett arcok tűntek fel, és gátlástalanul megbámulták zilált
külsejét, és kissé hiányos öltözetét. Bizonyára bolondnak hitték.
Alig kapott levegőt, mire rátért a főútra, és meglelte az üzletet.
Szinte betörte az ajtót, úgy rontott be a nagynénje boltjába. Bell
néni éppen egy órát mutogatott Bennynek, s ijedt tekintettel né-
zett a lányra.
– Mi történt? Valami baj van?

Üres ház? 39
– Láttam valakit… a házban.

Benny szeme felcsillant, és azonnal faggatni kezdte a lányt, ám
Tara nem volt hajlandó beszámolni a történtekről. Végül Bell né-
nivel együtt mentek vissza a házba, de üresen találták. Persze Tara
már számított erre, hiszen amit látott, nem maga mellett látta, ha-
nem a tükörben.
Bell néni felajánlotta, hogy ott alszik náluk, amit a lány hálásan
fogadott el.
– Ne aggódj, biztosan csak a szemed káprázott – mondta neki
Bell néni még lefekvés előtt.
Kulcsra zárta az ajtaját, és végignyúlt az ágyán. Közben Bell
néni szavai jártak az eszében.
Nem a szemem káprázott. Láttam őt. Ezúttal tisztán láttam
az arcát – gondolta, mielőtt elnyomta az álom.
Egy sovány alak lépett be bizonytalanul a sötét dolgozószobába, és

egy levelet nyújtott át az asztal mögött ülő férfinak. Megvárta, míg
becsukódik az ajtó, és a vézna ember lépései elhalnak, majd fel-
bontotta a borítékot. Szemei mohón futották át a sorokat, melyek
gondosan megformált dőlt betűkből álltak.
„Megerősítem korábbi álláspontomat, miszerint a lány nem tar-
tozik közénk. A zaklatottságából ítélve már találkozott a ház va-
lódi lakójával. Megpróbálok még közelebb férkőzni hozzá, és je-
lentem, ha valami említésre méltó történik.”
Aláírás nem volt, de nem is kellett, hogy megállapítsa, a zsoldos
küldte a levelet. Elégedetten dőlt hátra. Manapság nehéz volt jó és
megbízható munkaerőt találni, de a fiú képében rábukkant a fő-
nyereményre.

Alynne Webb - Az Utolsó (Beleolvasó)

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Alynne Webb - Az Utolsó (Beleolvasó)

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

NINCS VESZÉLYESEBB, Háború fenyeget a Varázslók Világában.

szabb nem is történhetett volna. Csakhogy az

AZ UTOLSO BORITO.indd 1 2018.09.25. 12:57:15

az utolso beliv +++.indd 1 2018.09.14. 12:53:20

Copyright © Alynne Webb, 2018

A történet szereplői a képzelet szüleményei, kitalált személyek. Hasonlóságuk

Kiadja a TWISTER MEDIA Kft.

Felelős kiadó: a kiadó ügyvezetője

Nyomda: AduPrint Kft., 2018

az utolso beliv +++.indd 2 2018.09.14. 12:53:20

az utolso beliv +++.indd 3 2018.09.14. 12:53:21

1. Két sárga fénypont. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9

9. Akivel érdemes számolni. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 127

10. A szálloda . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 137

11. Férj és feleség. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 157

12. A másik hely. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 169

13. A vulkán lakói. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 187

14. Menedék. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 203

az utolso beliv +++.indd 5 2018.09.14. 12:53:21

16. Ház a füstben. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 223

17. Velünk vagy ellenünk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 239

18. Szerteszét. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 263

19. Víz. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 283

20. Úton Wadnahába. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 297

21. Címerek. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 331

22. Egy ismerős arc. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 351

23. Egy legenda . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 363

24. Megvédeni, mindenáron. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 395

25. Az Utolsó. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 427

az utolso beliv +++.indd 6 2018.09.14. 12:53:21

az utolso beliv +++.indd 7 2018.09.14. 12:53:21

Tara a nagynénje fülsértő horkantásaira ébredt. Ezeket időnként

az utolso beliv +++.indd 9 2018.09.14. 12:53:21

– Szerintem meghalt – mondta komoly hangon, és Bell néni

az utolso beliv +++.indd 10 2018.09.14. 12:53:21

ket és evőeszközöket, sőt ez nemcsak a hobbija, hanem a munkája

az utolso beliv +++.indd 11 2018.09.14. 12:53:21

az utolso beliv +++.indd 12 2018.09.14. 12:53:21

Benny immár a hátsó ülésről figyelte a lányt, és rögtön kitalálta

az utolso beliv +++.indd 13 2018.09.14. 12:53:21

– A buszmegállót néhány méterrel a bekötőút után találod –

az utolso beliv +++.indd 14 2018.09.14. 12:53:21

Bell néni észrevette a habozásukat, ezért vidáman betessékelte

az utolso beliv +++.indd 15 2018.09.14. 12:53:21

egy anyáról és a fiáról készült. A ház ezen kettőssége mindunta-

az utolso beliv +++.indd 16 2018.09.14. 12:53:21

Fejét az öklére támasztva ücsörgött az asztalhoz húzott karos­

az utolso beliv +++.indd 17 2018.09.14. 12:53:21

tulajdonosa egy-két kilométeres körzetben befolyásolhassa az idő-

az utolso beliv +++.indd 18 2018.09.14. 12:53:21

az utolso beliv +++.indd 19 2018.09.14. 12:53:21

talra. A férfi így megláthatta vékony kezét, és a csuklójára tetovált

az utolso beliv +++.indd 20 2018.09.14. 12:53:21

az utolso beliv +++.indd 21 2018.09.14. 12:53:21

Tara kinyitotta az ajtót, és kilesett a folyosóra. Benny már

az utolso beliv +++.indd 23 2018.09.14. 12:53:21

az utolso beliv +++.indd 24 2018.09.14. 12:53:21

– Ezt találtam, mikor körbenéztem. Szerinted hogy került ide?

az utolso beliv +++.indd 25 2018.09.14. 12:53:21

ciókkal, fotókkal, rajzokkal, sőt még cikkekkel is, s már többször

az utolso beliv +++.indd 26 2018.09.14. 12:53:21

ményre fagyott talajba. Sérülése annyira súlyos volt, hogy néhány

az utolso beliv +++.indd 27 2018.09.14. 12:53:21

Fejét az öklére támasztva ücsörgött az asztalhoz húzott karos